BLOG

A kutyák nevelésére sok módszer létezik, ahány kutyaiskola, annyi módszer.
Abban mind egyetértünk, hogy könnyebb az élet kutyával, ha az eb érti, mit akarunk tőle.
Más nyelvet beszélünk, sokszor a gazdi félreérti, amit a kutya közölni szeretni és az is előfordul, hogy mi nem tudunk kutyául...

Olyan kutyásként, akinek mindig befogadott kutyái voltak, tudnék mesélni, mi mindenen mentünk keresztül.
Nagyon örültem volna pár éve, ha valamilyen alternatív módszer segítségével a mi kutyánk utcán összeszedett félelmeit, beidegződéseit sikerült volna oldani.

Az ukrán menekültek hazánkba érkezésekor sokan megindultak, hogy segítsék azokat,
akik családi kedvenceiket nem hagyták hátra.
A MancsMűvek a Keleti-és a Nyugati pályaudvaron lévő segítőpontra is eljuttatott egy-egy
nagyobb csomagot, eledellel, immunerősítővel, ápolószerekkel.

A menekült állatok segítésében több hazai menhely is részt vett, a saját működésük fenntartásán
kívül erejükön felül segítették, mentették, támogatták a rászorulókat.

Ezt a történetet azoknak szánjuk, akik hepiendre vágynak. Nem lövöm le a poént, mert a poén
a legnagyobb öröm az egészben és örüljünk már felhőtlenül az elejétől.


A történet lejegyzője roppant szerényen elkente a kétlábúak szerepét ebben a sztoriban, pedig nélkülük, kettőjük nélkül és a családjuk nélkül egészen más sors jutott volna Sanyinak.

A cikkben nincsen szó arról sem, hogy Sanyival együtt négy befogadott kutyának biztosítanak boldog, szeretetben, gondoskodásban gazdag életet. És arról sem, hogy micsoda komoly átszervezések, izgalmak és manőverek folytak családon belül, hogy minden kutya (és macska és madár) életét alakították át hogy az összes állatnak jó legyen.


Ez nekik nagyon sok munkával, aggódással, bizonytalansággal és nem kevés anyagi ráfordítással járt, de nem adták fel.
Nekik köszönhető hogy ez egy olyan történet, ami boldogan végződik.

Ha besétálsz egy állatkereskedésbe, nagy valószínűséggel egy egész sor bolha- és kullancsriasztó terméket találsz kutyád számára. A bolha- és kullancseltávolítás a kisállatnevelés sokat reklámozott része, de sok hagyományos megoldás, például a bolha- vagy kullancsnyakörv, durva vegyi anyagokat és veszélyes rovarirtó szereket használ a cél elérése érdekében.

Vannak azonban olyan természetes bolha- és kullancsellenes szerek, étrendkiegészítők,  melyeket sikerrel használhatunk élősködők ellen.


Mi is ilyen módszereket alkalmazunk, hogy a Mikutyánk védve legyen az élősködők ellen.


Kutyussal vagy egyéb kedvenccel rendelkezni már eleve pozitív hatással van a mentális és fizikális egészségre, a mindennapos kutyasétáltatás pedig extra testmozgást is jelent. Tudatos bőrápolóként azonban fontos felhívni a figyelmet az arcbőrre gyakorolt hatásokról.

A testmozgás jó, azonban napi akár 30 perc a városi környezetben vagy a napon extra terhelés az arcbőrödnek. Mondom hogyan.

Aki szereti a kutyákat (márpedig aki ezt olvassa, biztosan) és még olvasni is szeret, hát nekik, - nektek szól ez a karácsony előtti blogbejegyzés.
Ajándéknak is szép egy könyv, különösen ha az ajándékozotthoz igazítjuk és nem valami muszáj-dolog az ajándékozás.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon nem bírom a bőgetős könyveket és filmeket sem. Akkor sem ha jó vége van.
Annyi szomorú történet van az életben, hogy ha nem is csupa móka-kacagás a könyv, de ne kelljen már dagadtra bömbölni a fejemet egy könyvön is.
Úgyhogy én válogatós vagyok.

Fogköves a kutya, büdös a kutya szája, ínygyulladása van, mit csináljak…

Ha a te kutyádnál is ez a helyzet, tudod, miről beszélünk.
Ez a probléma nem csak az öreg kutyusoknál fordul elő (bár náluk gyakrabban), hanem fiatal kutyáknál is tapasztalható.
A kutya fogkő eltávolítása házilag is lehetséges, nem kell kutyádat az altatás kockázatánek kitenni.

Másik probléma a kutya rossz lehelete, ami tekinthető  kellemetlenségnek, bár jelzés lehet ez is egészségi problémára, ezért a fogkövet mindenképp nagyon komolyan kell venni.

Kutatások szerint a 3 év fölötti kutyák 80%-a szenved valamilyen, a fenti tényezők által kiváltott íny-és egyéb szervi betegségben.

Kutyásnak lenni az egyik legjobb dolog a világon, de be kell látnunk, van árnyoldala is.

Az egyik legrosszabb aspektusa annak, ha egy kutya családtagként van jelen, az, hogy viszonylag gyorsan öregszik.
A legtöbb kutya körülbelül 7 éves korában lép az idős korba, a nagyobb kutyafajták esetében kicsit hamarabb.
Az öreg kutyusok lassulni kezdenek, könnyebben hízhatnak, érzékeik tompulni kezdenek.
Egy idősebb kutya viselkedése rengeteg jelzést ad arra, hogy mire van szüksége, de ez odafigyelést igényel és másképp mint a fiatalabb kutyáknál.
Sokszor mondjuk, ’szinte megszólal’ és milyen jó lenne, ha valóban szavakba tudnák önteni, mire van szükségük.

Mi most kicsit megpróbáltunk a bőrükbe bújni, és átgondoltuk, ha idős kutyuskád beszélni tudna, mi lenne, amit talán elmondana neked.

Kutya meleg van. Nem csak nekünk nehéz ez a időszak, hanem a kuytusoknak is.
Legutóbbi blogbejegyzésünkben összeszedtünk néhány tippet, hogy hűtsd le a
kutyádat kánikulában, és ígértünk egy kutyajégkrém receptet is.

Végre itt a nyár, de nem csak úgy tessék-lássék, hanem rögtön turbó fokozaton (a tavasszal találkozott valaki?)

Ilyenkor nem csak mi szenvedünk a nagy melegtől, hanem négylábú társaink is.

A hőségben fokozottan kell figyelnünk a kutyákra.